Két majom ül a ketrecben. Mindkettő banánt eszik, de az egyik nem hámozza meg, hanem csak úgy eszi. A másik megkérdi tőle:
- Te nem hámozod meg?
- Minek? Tudom mi van benne!

- Mondd Gézukám, ugye te is szereted az állatokat?
- Nagyon szívem! Különösen a grillcsirkét!

- Képzeld tegnap felcsíptem egy kellemes kis cicust.
- És?
- Hazavittem a padlásra, közben simogattam selymes, fehér bundácskáját.
- És?
- Leültettem a kanapéra.
- És?
- Megkínáltam egy kis meleg tejjel.
- És?
- Ha azt láttad volna milyen szexisen lefetyelte a kis nyelvével.
- És?
- Végigfektettem a kanapén.
- És?
- Átöleltem szorosan.
- És?
- És akkor elmeséltem neki, hogyan heréltek ki.

A csiga és a teknősbéka karamboloznak az erdőben.
Egyetlen szentanú van csak, a lajhár, aki éppen a helyszín közelében himbálózott a fán. A redőrségen faggatják a lajhárt, mit látott e szörnyű balesetből. A lajhár a következőt vallja:
- Nem emlékszem, minden olyan gyorsan történt!

A sas és a sólyom azzal lazulnak befüvezve, hogy leugranak a sziklafalról, majd amikor már majdnem a földhöz érnének, kiterítik szárnyaikat, és felemelkednek. Arra jár a medve:
- Szasztok, megpróbálhatom én is?
- Hát persze....
Medve leugrik... a sas utánaszól:
- Te medve, tudsz repülni?
- Nem...
- Lazaaaaa, nagyon lazaaa...

- Tudják, egy nagyon szegény faluban voltam plébános. Amikor meghalt a harangozónk, új nem jött a helyébe, és nekem kellett minden nap harangozni.
Egy idő után meguntam, és betanítottam egy majmot, és az teljesen jól elvégezte a munkát.
Egyszer aztán meghalt a kántor is, és a majom annak a munkáját is megtanulta. Sőt, képzeljétek, egyszer elaludtam az istentiszteletet, és azt is megtartotta helyettem.
- Nahát, tisztelendő úr - hitetlenkedtek a falubeliek -,ez aztán a különleges történet. Aztán, hol van most a maga csodálatos majma?
- Hát idővel a fejemre nőtt, most ő a mi nagytiszteletű püspök urunk.

651. nap: Fogva tartóim folytatják a kínzásomat és különböző bizarr tárgyakat lóbálnak előttem. Ők pazar ételeket esznek miközben én arra vagyok kárhoztatva, hogy száraz müzlivel csillapítsam az éhségemet. Az egyetlen dolog, ami életben tart az a szökés reménye, és az a kéjes káröröm, ami a bútoraik karmolászása közben tölt el.
Attól tartok megőrülök.
Tegnap megettem egy szobanövényt.
Talán holnap megeszek egy másikat.

661. nap: Az egyik fogva tartóm ellen elkövetett tegnapi gyilkossági kísérletem majdnem sikerült. Miközben ment a szobába én a lábai között tekeregtem. Azt hiszem legközelebb a lépcső tetején fogom ugyan ezt kipróbálni.

662. nap: Átaludtam az egész napot, így majd elég fitt leszek ahhoz, hogy rémes őreimet az éjszaka legszebb óráiban étel utáni ártatlan könyörgésemmel tartsam ébren.

665. nap: Lefejeztem egy egeret, majd elvittem nekik a fejetlen dögöt, mintegy bemutatván nekik, mire is vagyok képes, és hogy félelmet ültessek a szívükbe. De ők csak gügyögtek és örömködtek hogy milyen ügyes kiscica voltam... Hmmm, nem egészen így terveztem.

668. nap: Végre rájöttem, micsoda szadisták is ők. Csak úgy ok nélkül egyszer csak a vizes kínzókádban találtam magam. Ez alkalommal még egy "sampon" nevű égető, habszerű anyagot is bevetettek ellenem. Micsoda beteg elme volt képes feltalálni egy ilyen ördögi folyadékot. Az egyetlen vigaszom az a kis darab hüvelykujj, ami a fogaim közé szorult be.

671. nap: Valamiféle gyűlést tartottak fogva tartóim a bűntársaikkal. Egész este egyedül voltam. Csak hangfoszlányokat hallottam, meg annak a fura dolognak a szagát éreztem, amit üvegekben tárolnak és "sör"-nek hívnak. Viszont sikerült kihallgatnom őket, és kiderült, hogy "allergiát" okozok. Muszáj megtudnom, mi lehet ez és hogyan hasznosíthatnám ellenük.

674. nap: Meg vagyok győződve arról, hogy a környezetemben élő fogvatartottak egytől egyig talpnyalók és besúgók. Itt van például a kutya is, akit időnként elengednek, majd nagy boldogan jön vissza. Bizonyosan bolond. A madár meg biztosan valamiféle informátor szerepet tölt be.
Valahogyan sikerült megtanulnia azt a borzalmas nyelvet, amin a fogva tartóim beszélnek (valami vakondéhoz hasonló beszéd) és beszélget velük. Biztos vagyok benne, hogy tudósítja őket minden egyes mozdulatomról. Egyenlőre még biztonságban van abban a fémből készült lakásában, de én tudok várni, az egész csak idő kérdése.

Megy egy ember a sivatagban, már nagyon szomjas. A távolban lát egy kutat, nagyon megörül neki, de amikor odaér látja, hogy se vödör se kötél. Belenéz, de csak sötétséget lát.
Nem tud mit csinálni, fog egy követ beledobja, hallgatózik... Semmi.
Kicsit jobban körülnéz, lát egy kovácsüllőt! Odamegy, nagy nehezen felemeli és bedobja a kútba. Hallgatózik... Semmi.
Egyszer csak lát egy kecskét a kút felé rohanni, szalad-szalad és fejest ugrik a kútba. Nagyon meglepődik ezen az emberünk.
Egyszer csak odajön egy beduint teveháton. Ráköszön a beduinra.
- Szép napot, nem látott véletlenül egy kecskét errefelé? - kérdi a beduin.
- Dehogynem láttam, tiszta erejéből szaladt a kút felé és fejest ugrott bele! - mondja az emberünk.
Ezen nagyon elcsodálkozik a beduin, vakargatja a szakállát.
- Hmmm, ez nagyon érdekes, pedig még egy üllőhöz is ki volt láncolva!

Az agresszív kismalac eladóként dolgozik egy üzletben.
Belép egy idős nő és látja, hogy a kismalac nem figyel rá, ezért így megszólítja:
- Elnézést kérek!
- Azt nem árulunk!!!

Az állatorvos megkéri az asszisztensét, hogy adjon be hashajtót a Rárónak. Elmagyarázza, hogy mi a pontos teendő:
- Dugjon be egy csövet a ló szájába, tegye be a tablettát a csőbe, és fújjon bele egyet jó erősen, így a gyógyszer a ló nyelőcsövébe kerül majd.
Fél óra múlva kérdi az asszisztenst:
- Na, hat már a hashajtó?
- Igen, de sajnos a ló fújt először...