Gyerekként imádtam a Monopoly társasjátékot, mindent abból tanultam meg a kapitalizmusról. Nincs is jobb módszer ennél, hogy a gyerekek megismerjék a gazdasági élet működését.
Még most felnőttként is szeretek vele játszani, de néhány kérdés azért szöget ütött a fejembe.
Például az, hogy ha már van egy csomó pénzem, meg egy tucat ingatlanom, akkor minek autózok még mindig körbe-körbe?

Az anyós ablakpucolás közben majdnem kiesett az ablakon, és most két kézzel kapaszkodik az ablakpárkányba, miközben hangosan ordít.
Az éppen hazatérő veje meglátja lentről és felkiabál neki:
- Mama, ne legyen már olyan feszült! Próbálja kicsit elengedni magát!

Egy házaspár az esküvőjük napján megegyezik, hogy az ágyuk alatt tartanak egy kis dobozt, amibe a férj titkos dolgait rejtheti.
A feleség 40 évig hősiesen meg is állja, s nem néz bele, de a 40. házassági évfordulójuk előtt csak belenéz: 3 üres sörösüveget és egy rakás pénzt talál benne. Az ünnepi vacsorán aztán meg is kérdezi a férjét, hogy mit jelent ez?
A férj egy ideig gondolkodik, majd válaszol:
- Tudod, nem mindig sikerült legyőznöm a kísértést. Valahányszor megcsaltalak, egy üres sörösüveget tettem a dobozba, hogy emlékeztessen a tévedésemre.
A feleség szemét elfutják a könnyek, de aztán belegondol: 40 év nagy idő, a lángoló szerelem is elmúlt már, a 3 üveg nem is olyan sok.
- És az a sok pénz? - kérdezi szipogva.
- Tudod drágám, valahányszor megtelt a doboz, visszavittem az üres üvegeket és a pénzt a dobozba tettem.

Egy rendőr álldogál az utcán a kirakat előtt, és nézegeti magát a kirakatüvegben. Egyszer csak félhangosan megszólal:
- Hát nem vagyok tökéletes?
Mire megszólal mögüle valaki, aki épp arra sétál:
- Rendőrnek igen.

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

"Ismertem egy férfit, aki leszokott a dohányzásról, az ivásról, a szexről és végül a zsíros ételek fogyasztásáról...
Teljesen egészséges volt mindaddig, amíg öngyilkos nem lett.

( Johnny Carson )

- Drága Lujzika! Igazán nagy örömömre szolgálna, ha egyszer meztelenül lefesthetném.
- Nem is tudom Kázmér, azért az alsónadrágját magán hagyhatná.

Kohn titkos megbízatást kap, ejtőernyővel átdobják a frontvonalon, hogy szétszórjon az arabok között egy nagy táskányi röplapot. Fel is száll a repülő, és átdobják Kohnt a frontvonalon. Eltelik egy nap, eltelik a második, de Kohn nem érkezik vissza. A 3. nap jelentkezik a felettesénél.
- Hol volt maga ennyi ideig? Azt a táska röplapot egy óra alatt szét lehetett volna szórni.
- Hát, szétszórni igen, de eladni?

- Az ön fia azt mondta nekem, hogy vén majom - panaszkodik Kovácsnak a szomszéd.
- Biztosíthatom, hogy megkapja érte a magáét az a büdös kölyök.
Ezerszer megmondtam már neki, hogy nem szabad senkit a külseje alapján megítélni.

Két idegen srác egymás mellé kerül egy repülőn. Az egyiknek van egy jó könyve, azt olvasná, de a másik nem hagyja:
- Figyu, beszélgessünk, úgy jobban telik az idő!
- Miről akarsz beszélgetni?
- Hát... mondjuk az atomenergiáról.
- Jó, de mielőtt erről beszélgetnénk, meg tudnál magyarázni nekem valamit? A kecske, a tehén és a ló ugyanazt a füvet eszik, és mégis más-más a trágyájuk: a kecskéé bogyó, a tehéné lepény, a lóé pedig száraz fű. Miért van ez így?
- Nem tudom.
- Hát akkor hogy akarsz te az atomenergiáról beszélgetni, amikor szarhoz sem értesz?