Felnőtt
Egy anya férjhez adja három lányát.
Egy napon van az esküvő.
Kicsit aggódik a mama, mert még egyik lánynak sem volt dolga férfivel.
A lelkükre köti, a nászútról azonnal írjanak virágnyelven levelet, hogy a férjük ne értse.
Az első lány már a 2. napon küld egy lapot amin csak ez áll: Nescafé.
Az anyja rohan a boltba vesz egy üveggel, a címkén ez áll:
Isteni az utolsó cseppig.
A második lány is bejelentkezik, a lapon egy cigi márka.
Az anyja rohan a boltba vesz egy dobozzal, a címkén ez áll:
Extra hosszú.
Kicsit megnyugszik, de a harmadik lány csak nem jelentkezik.
Egy hét múlva aztán jön egy lap, elég reszkető írással:
South African Airways. Az anyja rohan az utazási irodába, kér egy kis reklámfüzetet és döbbenten olvassa:
Naponta ötször, a hét minden napján, mindkét irányba.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,35
Rendőr
A rendőr nősülni akar, de úgy érzi, nem árt, ha előtte kicsit jobban kiismeri magát ezekben a dolgokban, ezért beiratkozik egy szextanfolyamra. Eljön a vizsga ideje, és a csinos tanárnő feladja az első feladatot:
- Vetkőztessen le!
A rendőr kissé félszegen, de teljesíti a vizsgafeladatot.
- Most pedig csókolja meg a melleimet!
A rendőr ismét remekül teljesít.
- Most pedig csókolja meg ott, ahol pisilni szoktam!
Erre a rendőr elrohan s néhány perc után, amikor visszatér, lihegve kérdezi:

- A csempéket is?
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,93
Állatos
Az agresszív kismalac kifogja az aranyhalat, mire az megszólal:
- Teljesítem egy kívánságodat!
- Rendben!Ne legyen benned szálka!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,41
Skót
Látogatóba érkezik egy skót ember a bátyjához.
A bátyja látja, hogy üres kézzel jött, ezért megkérdezi:
- Te, nem azt mondtam nekem a múltkor, hogy hozol ajándékba egy malacot?
- De igen, csak sajnos közben meggyógyult szegény állat.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,96
Ügyvéd, bíró
- Uram mondja, mit tud felhozni a mentségére? - kérdezi a bíró a vádlottól.
- Én tulajdonképpen a kisasszonyt akartam megszöktetni, de a nagy sietségben csak a hozományt találtam meg.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,48
Pistike
Pistike az iskolában megkérdezte a tanárnőt:
- Tanár néni kérem, a halak beszélnek?
- Nem, miért?
- Mert este kimentem egy pohár vízért, és az aranyhalaim anyukámék szobájában azt mondták, hogy: "Ne harapdáld a farkamat, mert kirúgom az akvárium üvegét!"
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 2,99
Munkahelyi
Az öreg, szenilis színész már sehol sem kap egyetlen szerepet sem, mert mindig elfelejti a szöveget. Egy nap azonban egy könnyű feladatot ad neki az igazgató
- Fogod ezt a rózsát a középső és a mutatóujjad közé. Beleszagolsz és azt mondod: "Ó, ez a kedvesem illata!".
Minden jól megy a próbákon, eljön a premier napja. A színész elmondja a szöveget baki nélkül, mégis amikor befejezi, oltári nagy röhögés tör ki a nézőtéren. Mikor lejön, rögtön szalad az igazgatóhoz, hogy miért nevetnek, hiszen jól mondta a szöveget. Az igazgató vörös fejjel:

- A rózsát itt hagytad, te szerencsétlen!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,41
Csajozós
Egy vevő belép az órásüzletbe, és az eladó rögtön oda lép hozzá, és kínálni kezdi az áruját:
- Üdvözlöm kedves uram! Miben segíthetek? Van itt egy falióra, itt ez szép karóra, homokóra, melyiket adhatom, mire lenne szüksége?
Vevő:
- Nekem egy pásztorórára, a pénztáros hölggyel.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,7
Egyéb
Két cimbora beszélget a kocsmában. Azt mondja az egyik:
- Két hete ultimátumot kaptam otthon. Azt mondta az asszony, hogy válasszak: vagy ő, vagy a horgászat...
Azért hiányzik a főztje!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,95
Orvos
Géza bácsi az orvosnál...
- Nem ártana néha megfürödni, Géza bá.
- De doktor úr, én mindennap fürdök.
- Akkor a vizet kéne kicserélni.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,0