Felnőtt
Egyszer, régen, a sötét középkorban a király éppen befejezte a vacsorát. Mivel a kelleténél több bort ivott, felállt, és így szólott a mulatozó udvarhoz:
- Jó lovagok! Bátorságotok senkiéhez nem mérhető ebben az országban, ámde vajon asszonyaitok is elégedettek veletek? Ezennel ezer aranyat ajánlok fel annak a lovagnak, aki a legnagyobb méretű férfiassággal rendelkezik!
A lovagok összesúgnak, majd egyikük feláll, letolja a nadrágját. A társaság elhűlve látja a lovag tekintélyes, 20 centis szerszámát.
Nagy taps, a hölgyek sikoltoznak, az apródok a király zászlaját lengetik, a zenekar indulót játszik.
Ekkor feláll a második lovag, szó nélkül letolja nadrágját, megmutatva 25 centis férfiasságát.
Még nagyobb taps, a hölgyek ájuldoznak, az apródok lelkesen lengetik a királyi zászlót, a zenekar indulót játszik.
Ekkor feláll a király:
- Jó lovagjaim, derék próbálkozás volt ez, de úgy látom, mellettem nincs esélyetek!
Ezzel ő is letolja a királyi nadrágot, megmutatván gigantikus szerszámát, amely másfélszer akkora, mint az addig vezető lovagé.
Hatalmas taps, a hölgyek közül többen elájulnak, az apródok lengetik a zászlót, a zenekar pedig elkezdi játszani az "Isten óvd a királynőt"...
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,4
Felnőtt
Házibuliba készül a 16 éves Julika. Alaposan kiöltözik, kifesti magát. Mikor elindul, anyja utánaszól:
- De, kislányom! Elfelejtettél bugyit felvenni!
- Jaj, anyu, amikor koncertre mész, te talán bedugod a füledet?
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,4
Felnőtt
Jack és Joe baromira le akarják inni magukat, de csupán egy dollárjuk van.
Jack kitalálja, hogy vegyenek belőle egy hot-dogot, amiből a virslit a gatyájába teszi, és a megbeszéltek szerint cselekednek.
Belépnek a kocsmába, isznak öt kört. Amikor fizetésre kerülne a sor Jack kigombolja a sliccét, előveszi a virslit és Joe letérdelve szopogatja.
A kocsmáros bedühödik, azonnal kidobja őket fizetés nélkül.
Annyira beválik a trükk, hogy egymás után keresik fel a kocsmákat és hasonlóan iszogatnak.
A 7. után azt mondja Joe:
- Te, én már nagyon unom, hogy mindig le kell térdelnem!
- Te panaszkodsz? Akkor mit szóljak én! A 4. kocsmában elvesztettem a virslit!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,62
Felnőtt
A fakír egy új mutatványt ad elő a színpadon. A közönség feszülten figyeli, miközben előveszi a nemi szervét, és beleteszi egy krokodil szájába, majd egy erőteljeset rácsap a krokodil fejére. A nézők közül mindenki elhűlten szemléli az eseményeket. A fakír körbenéz, kinyitja a krokodil száját, és körbemutogatja a sértetlen szervet. Ezután a közönséghez fordul:
- Jelentkezőt várok, aki megpróbálkozik a mutatvánnyal! Síri csend... Hirtelen egy fiatal, szőke hölgy pattan fel:
- Én megcsinálom!
- Maga??? - ráncolja a szemöldökét a fakír.
- Igen, csak ne tessék majd akkorát ütni a fejemre!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,19
Felnőtt
Egy férfi elmegy az orvoshoz, mert gond van a nemi életével. Az orvos Viagrát ír fel neki, de azt tanácsolja, hogy csak a felét vegye be az első alkalommal.
Otthon a férfi előveszi a vágódeszkát, és késsel kétfelé vágja a Viagrát.
Az egyik fele elrepül, egészen a papagáj ketrecébe, az meg egyből bekapja. A férfi azonnal felhívja az állatorvost és elmeséli neki, mi történt. Az állatorvos szerint, a papagájt hűvös, sötét helyre kell helyezni, mert másképp elpusztul.
Így a férfi fogja a papagájt, és beleteszi a fagyasztóba. Természetesen megfeledkezik róla. Másfél óra után rohan a fagyasztóhoz, hogy megnézze mi lett vele.
A papagáj teljesen meg van izzadva, és lihegve így szól:
- Bakker, egy órát tartott, amíg széthúztam a csirke lábait!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,4
Felnőtt
Két sperma beszélget:

- Te látsz itt petesejtet?
- Nem!
- Akkor ez szopás...
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,4
Felnőtt
Egy kisváros éjszakai klubjába bemegy az újonnan kinevezett pap, egy WC-t keresve.
Csendesen álldogál és nézi a táncolókat a csillogó- villogó diszkó megvilágításban.
Nem tudja mire vélni, hogy minden 3-4 percben a fények kialszanak és a tömeg láthatóan ok nélkül boldogan felüvölt és tapsol.
Miután meglátják őt, hirtelen elcsendesülnek.
Keresi a WC-t, de mivel nem találja, végül is megkérdezi a csapost:
- Elnézést, megmondaná merre találom a férfi WC-t?
Erre a csapos:
- Sajnálom uram, de nem ajánlom.
- Miért nem? - kérdezi a pap.
- Mert a férfi WC-ben áll egy meztelen női szobor, amelynek egyetlen ruhadarabja egy fügefalevél.
- Nem probléma, majd elnézek a másik irányba - mondja a pap és bemegy.
A zene és a tánc újrakezdődik, majd hirtelen a fények megint kialszanak.
Hatalmas taps és üvöltözés hallatszik.
Mikor a pap kijön körülállják és hatalmas tapssal üdvözlik.
Mondja a csaposnak:
- Nem értem miért ünnepel és tapsol a tömeg, azért mert bementem a WC-be?!
- Mert most már maga is közénk tartozik - válaszolja a csapos.
- Attól félek még mindig nem értem...
A csapos most már nevetve mondja:
- Tudja, minden alkalommal, ha valaki felemeli azt a fügefalevelet, az összes fény kialszik a bárban.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,38
Felnőtt
Egy fiatal lány elmegy a paphoz:

- Bűnös vagyok atyám, bebújtam egy fiúval a kazalba.
A pap: - Fogdosott talán? - Nem engedek én olyat. - Hát megcsókolt? - Minek tetszik nézni engem?
A pap idegesen:
- Hát akkor mit csinált neked?
- Gyereket...
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4
Felnőtt
Képzeld, tegnap este megerőszakolt egy szellemi fogyatékos!
- Úristen! És miből gondolod, hogy szellemi fogyatékos volt?
- Abból, hogy legalább ötször kellett elmagyaráznom, hogy mit, hogyan csináljon...
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,98
Felnőtt
- Mondja asszonyom, miből állapította meg, hogy az a férfi elmebeteg, aki magát megerőszakolta?
- Onnan, hogy háromszor is el kellett neki magyarázni, hogyan csinálja.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4