Felnőtt
Levél a főnökségnek :

Én a fütyi, fizetésemelési kérelmet terjesztek elő az alábbi indoklással:
Fizikai munkát végzek.
Nagy mélységben dolgozom, fejjel lefelé
Nem kapok szabadnapot, és nem pihenhetek ünnepnapokon.
Nedves környezetben dolgozom.
Nem kapok túlóra és műszakpótlékot.
Sötét és rosszul szellőző helyen dolgozom, nagy melegben.
Munkám soran fertőzésveszélynek vagyok kitéve.

Válasz a vezetéstől:

A felhozott indokok áttekintése után a vezetés nem látja indokoltnak kérése teljesitését, a következők miatt:
Nem dolgozza végig a 8 órát.
Rövid munkavégzés után elalszik a munkahelyen.
Nem marad meg kijelölt helyén, hanem gyakran más területekre megy át.
Nem elég kezdeményező, ezért gyakran buzditásra és ösztönzésre szorul.
A műszak végén szennyezetten hagyja a munkahelyet.
Nem mindig tartja meg a biztonsági előirásokat, nem visel védőeszközt.
A hivatalos korhatárnál korábban vonul nyugdíjba.
Nem vállal kétműszakos munkát.
Gyakran a napi munka befejezése elött elhagyja kijelölt helyét.
Állandóan ki-be járkál két gyanús küllemű zacskóval.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,80
Felnőtt
Pistike benyit a szülei hálószobájába és látja, amint apukája éppen egy óvszert akar felrakni.

Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, az apa úgy tesz, mintha valamit keresne az ágy alatt.
- Mit csinálsz? - kérdezi Pistike.
- Azt hiszem, egy patkány van az ágy alatt - válaszolt az apja.

- És mit fogsz vele csinálni? Megdugod?
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,58
Felnőtt
A kislány odamegy az anyjához és megkérdi:
- Mama, hogyan születtem?
- Tudod, kislányom, az Úr küldött nekünk.
- És téged is az Úr küldött?
- Igen.
- És a nagymamit meg a dédnagymamát meg az ő anyukáját is az Úr küldte?
- Igen.
- Uramisten, 200 éve semmi szex a családban. Nem csoda, hogy mindenki félhülye!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,41
Felnőtt
Két pap kiment késő éjszaka zuhanyozni. Már meztelenre vetkőztek, mikor eszükbe jutott, hogy elfelejtettek a fürdéshez szappant vinni.
János atya mondta, hogy van szappan a szobájában és elment érte anélkül, hogy felöltözött volna. Magához vett két darab szappant, egyet-egyet mindkét kezébe, majd elindult vissza a zuhanyzóba.
Már félúton járt lefelé, mikor látta, hogy három apáca jön vele szemben felfelé. Nem volt olyan hely, ahová elrejtőzhetett volna, így mozdulatlanná merevedve megállt a fallal szemben, mintha csak egy szobor volna.
Az apácák megálltak mellette és csodálkoztak, milyen életszerűen néz ki. Ekkor az első apáca hirtelen megragadta és meghúzta a férfiasságát.
Megijedvén, elejtette az egyik
darab szappant.
- Nézzétek, egy szappan-
adagoló!
Hogy leellenőrizze az elmélet
helyességét, a második apáca
is meghúzta a pap férfiasságát, mire az elejtette a második szappant is.
A harmadik apáca sem akart lemaradni. Meghúzta egyszer.
Semmi. Meghúzta másodszor. Semmi. Meghúzta harmadszor. Még mindig semmi. Elvesztve türelmét megrángatta még párszor,majd felkiáltott:
- Uram atyám! Ez még
kézkrémet is ad!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,25
Felnőtt
Csinos, fiatal doktornőt kap a falu.
- Béla bátyám, nagyon nem tetszenek a leletei. Mondja, mit szokott maga reggelizni?
- Rántottát 8 tojásból, szalonnával.
- És mit szokott ebédelni?
- Csülkös bablevest.
- És vacsorára?
- Szalonnát meg kolbászt.
- És mondja Béla bácsi, hogy áll a koleszterinje?
- Mint a cövek doktornő, mint a cövek!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,0
Felnőtt
Béla bácsi dokinál van...
A doktor úr éppen vizsgálja:
- Béla bácsi, nagyon rossz hírem van! A bal fele nemsokára teljesen le fog bénulni!
Béla bácsi benyúl a nadrágjába és látványos mozdulattal átteszi a répát a jobb oldalra:
- Akkor mentsük, ami menthető!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,0
Felnőtt
Két öregember elmegy a kuplerájba. A madam úgy gondolja, hogy kár volna nekik valami jó nő, ezért felküldi őket abba a két szobába, ahol felfújható gumicsajok vannak.
Miután a bácsikák végeztek, hazafelé menet egyik azt kérdi:
- A te nőd milyen volt?
- Azt hiszem, halott volt. A szex alatt meg se mozdult, egy szót se szólt.
És a tied?
- Az enyém biztos boszorka volt.
- Miből gondolod?
- Abból, hogy amikor beleharaptam a mellébe, először egy óriásit fingott, aztán meg kirepült az ablakon.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,62
Felnőtt
- Apu, a szódás bácsi lova megette a rendőr bácsit.
- Honnan veszed ezt a hülyeséget, kisfiam?
- Látom, hogy kilóg a gumibotja!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,99
Felnőtt
Két házaspár elhatározza, hogy partnert cserélnek egy éjszakára.
Másnap reggel felébred az egyik pasi és azt mondja:
- Remélem, a lányoknak is ilyen remek éjszakájuk volt!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 2,77
Felnőtt
Egy csinos, fiatal nő egészséges gyermeknek ad életet a szülészeten. Mivel a gyereknek vörös haja van, a főorvos megszólal:
- Az apának is vörös haja van?
- Nem tudom, mert sapka volt rajta.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,69