- Jean, hozza ide a tegnapi szódavizemet!
- De uram, annak már nincs semmi ereje.
- Nem baj, nem verekedni akarok vele.

- Jean, mi ez a nagy nyögés a nyitott ablakunk alatt?
- Az alkalom szüli a tolvajt uram!

- Jean! Maga szerint tud mászni a kaktusz?
- Nem tud, uram.
- Ez biztos?!
- Igen, uram.
- Akkor egy sünt öntöztem meg.

- Jean, kérem kóstolja meg ezt a konyakot, és mondja el, hogy mit talál benne furcsának?
- Azt, hogy megkínált vele uram!

- Jean, nem tudja miért szorít annyira a lakkcipőm?
- Mert bent maradt a nyelve, uram.
- Ugyan, Jean! Ha kidugom a nyelvem, akkor is szorít...

- Jean, mi ez a csikorgás a fürdőszobában?
- A mosópor fékezett habzású, uram!

- Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
- Hát ez döbbenetes! Úgy látszik, már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

- Jean, ma este a kastély nyugati szárnyában tálalja fel a vacsorát!
- Miért, uram?
- Mert azt mondta a fogorvosom, hogy most pár napig a másik oldalon egyek.

Arisztid éppen tévét néz, amikor az inas belép és egy táviratot nyújt át tálcán. Arisztid kibontja, elolvassa, majd így szól:
- Gyászhírről értesítettek, Jean. Legyen kedves átkapcsolni a tv-t színesről, fekete-fehérre!

- Jean, maga tökéletes inas! Már 30 éve minden este hatkor felhozza a teámat az emeleti szobámba, és soha egy cseppet sem löttyintett ki. Árulja el, hogyan képes ezt megcsinálni?
- Ó uram, nagyon egyszerűen. A lépcső alján felszívom a pofazacskómba, majd amikor az emeletre érek, óvatosan visszaköpöm.